Pünkösd Ünnepe közeleg, a Szentlélek kinyilatkoztatásáé.

Annak kinyilatkoztatásáé, melynek létét személyesen megtapasztalhattam. Akkor, amikor már mélyebbre aligha kerülhettem testileg és lelkileg. Amikor kétségek közt hánykódtam, hogy hogyan tovább. Kezeltessem magam tovább az előírt embertelen erősségű kemoterápiás protokoll által, avagy álljak meg az úton.

Akkorra már átestem két műtéten és egy nagy dózisú, több blokkban, hónapokig tartó kemoterápiás kezelésen. Testileg-lelkileg lecsupaszodva vártam a csodát. Kétségeimben felcsaptam egy kis füzetet, melyet egy Tiszteletestől kaptam ajándékba. Egy olyan mondat várt ott rám, mely minden kétségemet eloszlatta. Meggyőzött arról, hogy VAN tovább.

Mit olvashattam ott, akkor, abban a füzetben? Itt leírom Nektek: “Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik” (Zsoltárok 37,5). Majd ezt a mondatot a kis füzet oldalán a 265. ének 1-4. versszaka követte, melyet sírva olvastam végig. Lelkembe beköltözött a Szentlélek üzenete és vele együtt a bizonyosság, hogy a döntést meghozhatom. Valaki vigyáz rám, valaki felszárítja könnyeimet. Testileg megcsonkítva, és kopaszon, de lélekben felvértezve, soha nem tapasztalt erőre kapva érkezett el hozzám AZ ÜZENET.

Ezt jelenti számomra ez az ünnep.